Barancsi Boróka pszichológus

Barancsi Boróka
pszichológiai
konzultáció Londonban
077 1542 4249
info@citypsychologist.co.uk
89 Fleet Street, London, EC4Y 1DH
Ugrás a cikkhez a linkre kattintva.

A többnyelvű környezetben való gyermeknevelés(1. rész)
A többnyelvű környezet hatása az értelmi és nyelvi fejlődésre

A többnyelvű környezetben való gyermeknevelés(2. rész)
Módszerek, tippek, trükkök

A többnyelvű környezetben való gyermeknevelés(3. rész)
Multikulturalizmus a családban







A többnyelvű környezetben való gyermeknevelés
(1. rész)


A többnyelvű környezet hatása az értelmi és nyelvi fejlődésre




Baby
Míg korábban a tipikus angliai magyarok 20 év körüli fiatalok voltak, akik a szakképesítés vagy a közép- illetve felsőfokú végzettség megszerzése után, "majd meglátjuk" alapon érkeztek az országba, újabban egyre inkább jellemző, hogy teljes családok választják az újrakezdést az Egyesült Királyságban. Az Angliában élő magyar szülőknek, akár eleve gyermekkel érkeztek, akár itt alapítottak (esetleg vegyes nemzetiségű) családot, meg kell küzdeniük a két- (vagy több-) nyelvű környezetben való gyermeknevelés kihívásaival.

A két- vagy többnyelvű környezetben való nevelkedés hatásai egyaránt érintik a gondolkodást (ezen belül a tanulást illetve a verbális képességeket) és az érzelmi fejlődést, szerepet játszanak az identitás kialakulásában, illetve befolyásolják a szociális készségeket.

A legtöbb félelem a többnyelvű környezet nyelvi fejlődésre, tanulásra gyakorolt negatív hatásával kapcsolatos. Sok szülő aggódik, hogy a gyermeket összezavarja, ha több nyelven kell megtanulnia egyszerre s összekeverheti a nyelveket. Attól tartanak, nem jó, ha túl korán kezd több nyelven kommunikálni, hiszen megküzdeni az olvasás és az írás elsajátításával éppen elég, ha egy nyelvről van szó, a második vagy harmadik nyelv késést okozhat a nyelvi fejlődésben. Ezzel szemben a neurobiológiai kutatások azt bizonyítják, hogy a gyermekek a felnőttekhez viszonyítva viszonylag egyszerűen tanulnak meg új nyelveket, s bőven elegendő agyi neuron áll rendelkezésre nemcsak a második, de akár egy harmadik nyelv elsajátításához is. Egy kétéves gyermek agyában közel 50%-kal több neuroszinapszis (idegsejtek közötti kapcsolat) található, mint egy felnőttében.

A nyelvek kezdeti keverése természetes és ártalmatlan. Az egynyelvű háromévesekkel is gyakran előfordul, hogy nehezükre esik egy-egy szó vagy szófordulat megtalálása önmaguk kifejezésére. Többnyelvű gyermekek esetén előfordulhat, hogy ilyenkor a másik nyelvet hívják segítségül. 4-5 éves korukig ide-oda ugrálnak a nyelvek között, de ez a szókincs bővülésével automatikusan megszűnik. Ha a kisgyermek kezdetben össze is keveri a nyelveket vagy esetleg megragad a megértés szintjén beszéd helyett, a passzív nyelvtanulás értekét akkor se becsüljük le, mert később rendkívüli mértékben megkönnyíti az adott nyelv elsajátítását. Ügyeljünk azonban arra, hogy a gyermekkel való kommunikáció során mi magunk ne váltogassuk véletlenszerűen a nyelveket, ezzel összezavarjuk és megnehezítjük számára a két nyelvi rendszer elkülönítését. Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk következetesen használja a nyelveket, mutassunk jó példát neki!

Gyakran éri a többnyelvű gyermekeket nevelő szülőket az a kritika, hogy túl korán erőltetik a második vagy harmadik nyelvet a gyermekre. Azzal vádoljak őket, hogy túlzott intellektualis kihívás elé állítják a gyermeket azzal, hogy például az egyik szülő a kezdetektől következetesen a második nyelven kommunikál, elegendő lenne heti egyszer kitenni az új nyelvi környezetnek ( pl. közös hétvégi program az azonos kisebbségi csoporthoz tartozó gyerekekkel). A valóság ezzel szemben az, hogy a gyermekeknek minimum az ébren töltött órák egy harmadát kell az adott nyelvi környezetben tölteniük ahhoz, hogy később biztonsággal használhassák azt. Tény, hogy az olvasás és az írás elsajátítása nem könnyű feladat, és sok gyermek küzd nehézségekkel ezen a területen. Ugyanakkor az írás- olvasás egy kódolási-dekódolási folyamat, mely nem függ attól, hogy a gyermek hány nyelven beszél. Bár természetesen, ha egynél több ‘abc’ elsajátítására van szükség, az több energiaráfordítást, dupla annyi szó megtanulása pedig dupla annyi időt igényel. Ugyanakkor a kutatások azt mutatják, hogy a többnyelvűség megkönnyíti magának a nyelv természetének a megértését, ami végeredményben javítja a verbális készséget.

A szülők további félelme, hogy a gyermek egynyelvű társaihoz képest lemarad, késve kezd el beszélni. Bár ezt semmilyen kutatás nem támasztja alá, a többnyelvű gyermeket nevelő szülők körében általában elfogadott, hogy valóban megfigyelhető egy 3-6 hónapos késés. Azonban a késés, akárcsak például a járás esetében, nem befolyásolja a készség későbbi tökéletes elsajátítását.

A fent részletezett nehézségek ellenére a többnyelvű környezetben nevelkedő gyermekek körében végzett vizsgálatok alapján arra következtetésre jutottak, hogy a többnyelvűség nem csak hogy nem érinti hátrányosan, de kifejezetten stimulálólag hat a verbális- illetve kognitív- (figyelem, gondolkodás, emlékezet) képességekre. Bár a többnyelvű gyermek nevelése a szülő részéről vitathatatlanul külön energiaráfordítást igényel, az erőfeszítés, ha évekkel később is, de bőségesen megtérül. Próbáljuk tehát megőrizni lelkesedésünket, amenyire lehetséges maradjunk következetesek, kreatívak és mindenekelőtt türelmesek!





A többnyelvű környezetben való gyermeknevelés
(2. rész)


Módszerek, tippek, trükkök




Baby
A többnyelvű környezetben való nevelkedés bár később vitathatatlan előnyt jelent a gyermek számára, olyan kihívások elé állítja a szülőt, melyek tovább komplikálják a gyermeknevelés egyébként is rengeteg időt és energiát igénylő folyamatát. A többnyelvű gyermek nevelése hosszú távú elköteleződést jelent, s bármekkora lelkesedéssel és odaadással is viszonyulunk a ránk háruló feladathoz, néha úgy érezhetjük jól jönne egy kis segítség. Ha valaki megmondaná, hogyan kezdjünk hozzá, mivel könnyíthetnénk meg magunk és gyermekünk dolgát, és mik azok a csapdák, buktatók, melyekre érdemes odafigyelnünk.

Bármilyen megközelítést is alkalmazunk többnyelvű gyermekünk nevelését illetően, alapvető fontosságú, hogy döntésünk egyetértésben szülessen. Csak olyan módszer lehet igazán hatásos, amely a szülők közötti konszenzuson alapul.

Ha például az egyik szülő nem szereti, ha a gyermeke olyan nyelven beszél, amit ő nem ért, ezt a gyermek meg fogja érezni és mindenképpen hátrányosan fogja érinteni az adott nyelv elsajátítását.

A gyakorlati terv kidolgozásakor törekedjünk tehát olyan kompromisszumra, amely mindkét szülő számára elfogadható, ugyanakkor a gyermek helyzetét, lehetőségeit és határait is tartsuk szem előtt.

A kitűzött cél legyen reális. Egy nyelv anyanyelvi szintű elsajátításához minimum az ébren töltött órák egy harmadát az adott nyelvi környezetben kell eltöltenünk. Ennek megfelelően három nyelv egy időben való tanulása még kivitelezhető, négy nyelv azonban már megfontolandó. Az elegendő mennyiségű nyelvi inger mellett , a nyelvek elkülönítése az, amire a többnyelvű gyermek nevelésekor ügyelnünk kell. A nyelveket elkülöníthetjük térben (pl.: iskolában angol, otthon magyar nyelv használata), időben (hétközben angol, hétvégén, iskolai szünetekben magyar nyelv), vagy személyek szerint (egyik szülő angol, másik a magyar nyelven kommunikál a gyermekkel).

Amennyiben mindkét szülő a kisebbségi kultúrából származik, természetes, hogy otthon ezt a nyelvet használják. Az ilyen szülők azonban gyakran aggódnak, hogy túl késő, ha a gyermek csak akkor kezd el ismerkedni a többségi nyelvvel, amikor bekerül az oktatási rendszerbe. Valójában a gyermek maradéktalanul és viszonylag könnyen képes behozni a lemaradást. Azonban számolnunk kell egy közel féléves néma szakasszal (silent period), ami alatt a gyermek aktívan figyeli, felfedezi, próbálja megérteni az új nyelvet, mielőtt elkezdené használni azt. S ha nyelvi értelemben nem is, de emocionális illetve szociális vonatkozásban bizony hátránya származhat abból, ha minimális nyelvtudás nélkül kerül be az óvodai/iskolai környezetbe. Kommunikációs eszköz híján magányosnak, elszigeteltnek érezheti magát. Képtelen alapvető szükségleteinek hangot adni, segítséget kérni, az utasításokat megérteni, ami frusztrációhoz, a frusztráció pedig negatív viselkedési minták kialakulásához vezet. (pl.: unalom->rosszalkodás, tehetetlenség->dühöngés) Ezért valamilyen módon mindenképpen érdemes legalább “túlélő szintű nyelvtudással” felvértezni csemeténket, mielőtt megkezdődik a többségi kultúrába való beilleszkedése.

Az egy nyelv- egy szülő módszer alkalmazásakor éppen ellentétes problémával szembesülhetünk. A gyermek gyorsan felismeri, hogy melyik nyelv számára a hasznosabb, melyikkel tud könnyebben, több helyzetben célt érni. Amikor bekerül az iskolai közösségbe érdeklődésének központjává a családi kapcsolatok helyett egyre inkább a kortárs kapcsolatok válnak. Amilyen könnyen “ragad rá” a többségi nyelv, olyan könnyen felejtheti el anyanyelvét az iskolába kerülést követő két-három éven belül. Ilyenkor kiemelt szerephez juthatnak a kisebbségi közösséggel ápolt szociális kapcsolatok: az azonos kulturális gyökerekkel rendelkező családi barátok (és gyermekeik), hétvégi anyanyelvi iskola vagy akár vallási közösség.

A nyelvek időbeli elkülönítése is jól működő módszer lehet, bár betartása nagyfokú odafigyelést és fegyelmezettséget igényel, s emiatt kissé nehézkes.

A választott megközelítéstől függetlenül, a siker szempontjából elengedhetetlen, hogy következetesek maradjunk kialakított szabályrendszerünkhöz. Ne hagyjuk magunkat eltántorítani akkor sem, ha a gyermek kezdetben csak az egyik nyelven hajlandó velünk kommunikálni. Ha például angolul kérdez minket, ismételjük el a kérdését magyarul és válaszoljunk rá magyarul. Ismételjük el a mondatot akkor is, ha bár a kívánt nyelven, de helytelenül fogalmazta azt meg. Ugyanakkor fontos, hogy legyünk rendkívül türelmesek! Ha a gyermek hibázik és mi kijavítjuk, vagy addig ismételtetjük vele a kifejezést, amíg nem mondja helyesen, az elveheti a kedvét a nyelvtanulástól és önbecsülését is alááshatja. A hibák kiemelése helyett törekedjünk a sikerekre való fókuszálásra. A jutalmazás (jutalmazás értékű lehet a dícséret vagy akár egy mosoly is) ezerszer hatékonyabb a kritikánál.

Amennyire csak lehetséges próbáljuk a nyelvtanulást élvezetessé tenni! Legyünk játékosak és kreativak! Énekeljünk, táncoljunk, meséljünk! Kössük a gyermek érdeklődési körét a nyelvvel: ha például oda van a képregényekért, szerezzünk be azokat magyar nyelven! Segítsük elő a kortárs kapcsolatokat, motiváljuk a nyelvtanulást az anyaországba tett látogatás kellemes élményével!

S ami a legfontosabb, az átmeneti megtorpanások, kudarcok ellenére se veszítsük el lelkesedésünket!





A többnyelvű környezetben való gyermeknevelés
(3. rész)


Multikulturalizmus a családban




Baby3
A cikksorozat korábbi részeiben elsősorban a többnyelvű környezet gondolkodást, beszédfejlődést, nyelvtanulást érintő aspektusairól volt szó. Ez a rész a családon belüli többnyelvűségből fakadó konfliktushelyzeteket és azok lehetséges megoldását, illetve a többnyelvűségnek a gyermek identitására gyakorolt hatását tárgyalja. Tehát elsősorban olyan szülők számára lehet érdekes, ahol a szülőpár tagjai eltérő anyanyelvűek, ami egyben azt is jelenti, hogy kisebb nagyobb mértékben eltérő kulturális háttérrel rendelkeznek: a kulturális különbségek tehát nem csak a család és környezete között, de a családon belül is fennállnak.

Az eltérő nyelvi, nemzetiségi, kulturális vagy vallási gyökerek a kapcsolat elején gazdagítóan hatnak, hiszen a partnert érdekessé, a párkapcsolatot színesebbé teszik, ugyanakkor később komoly konfliktusforrássá válhatnak. A különbségek különösen kiéleződhetnek, amikor a kapcsolat egy következő szintre lép: megszületik az első gyermek, a párkapcsolatból család, a pár tagjaiból szülők lesznek.

Gyermekünknek nem csak génjeinket, de társas identitásunkat, kulturális gyökereinket is tovább adjuk, minden külső és belső vonatkozásával: történelmünket, nemzeti érzéseinket, anyanyelvünket, vallásunkat, öltözködési és étkezési szokásainkat, stb.. A korábban egymás különbözőségét elfogadó, tisztelő és értékelő partnerek között szülővé válásukkor így éles különbségek alakulhatnak ki: Lehet, hogy gyermekünk születése előtt toleráltuk partnerünk vallási szokásait, de vajon el tudjuk–e fogadni, hogy gyermekünk is ilyen szellemben nevelkedjen? Mi a helyezet, ha mi liberális nevelési elveket vallunk, de partnerünk tradicionális szerkezetű családban nevelkedett és a tekintélyelvű családmodell híve? Korábban könnyen megegyeztünk, hogy hol töltsük a karácsonyt, a nyári szünetet, a nagyobb családi ünnepeket, de mióta a gyerekek megvannak a nagyszülők háborút indítottak az unokákkal töltött időért...

Az ellentétek egészen jelentéktelennek tűnő dolgokban is megnyilvánulhatnak: ha csak a karácsonynál maradunk, reggel vagy este jöjjön a Jézuska, hal vagy pulyka legyen az ünnepi menü, melyik nagyi receptje alapján készüljön a süti? Természetesen ezek a vélemény különbségek minden családban jelen vannak, hiszen kisebb vagy nagyobb mértékben minden család különböző, különböző hagyományokkal, szokásokkal, világlátással. Azonban minél nagyobbak ezek az eltérések, annál nagyobb az ezekből fakadó feszültség.

És azt is látnunk kell, hogy szülőhazánktól távol ezek az apróságnak tűnő dolgok sokkal nagyobb jelentőséggel bírnak. Hiszen mindannyiunk identitásának szerves része az ország, amelyben születtünk, a kultúra, amiben felnőttünk, családunk, megszokott környezetünk, s ezek fájdalmas hiányát jelentéktelennek tűnő szokások, rituálék “átmentésével” próbáljuk pótolni. Így amikor párunkkal apró-cseprő dolgokon vitatkozunk, valójában saját identitásunkért harcolunk.

Gyermekünk kimarad a balatoni táborok hangulatából, nem járhat majd abba a gimnáziumba, ahová mi jártunk, nem fogja úgy ismerni Magyarországot, ahogyan mi. Kimarad azokból az élményekből, tapasztalatokból, amelyek a mi gyermekkorunkat meghatározták, amik formálták személyiségünket, azzá tettek, akik ma vagyunk. Azáltal, hogy ő egy teljesen más világban fog felnőni, olyan, mintha a mi gyermekkorunk, a mi személyes történelmünk egy része elveszne, hiszen nem adhatjuk azt tovább gyermekünknek, s ezt szintén fájdalmas veszteségként élhetjük meg.

Fontos, hogy ezeket a mélyben meghúzódó fájdalmas érzéseket felismerjük, amikor úgy tűnik valamelyik fél érthetetlenül túlreagál egy jelentéktelennek látszó ügyet. Ha belátjuk, miről is szól valójában a szituáció, az segíthet, hogy nagyobb elfogadással, empátiával, türelemmel kezeljük a helyzetet.

Ha társunk is bevándorló, mindketten küzdünk ezekkel az érzésekkel. A kapcsolat jobban egyensúlyban van abból a szempontból, hogy mindketten megéljük az otthon hiányát: kénytelenek vagyunk idegen nyelven kifejezni magunkat, alkalmazkodni az új szociokulturális környezethez, osztozunk az emigráns identitásban. Időnként közösen felháborodhatunk a befogadó ország szokásain, az emigránsok hátrányos helyzetén, kritizálhatjuk az őslakosokat, vagy szidhatjuk a lehetetlen időjárást.

Azonban ha csak a pár egyik tagja bevándorló, a befogadó országban születettnek nehezére eshet megérteni az “emigráns” fél veszteségét, frusztrációját, időnként a felszínre törő kisebbségi érzését, ami gyakran a befogadó országra való panaszkodásban nyilvánulhat meg. (Ez természetesen nem esik jól az itt született félnek.)

A konfliktusok kezelésében elsődleges szerepe van a kommunikációnak, egymás kölcsönös megértésének tiszteletének és elfogadásának. Ha a kapcsolatban a kommunikáció jól működik, lehetőség van rá, hogy a kényes kérdésekben előre megállapodjunk: Meg legyen-e keresztelve a gyermekünk? Milyen nyelven beszéljünk otthon, illetve hogyan tudjuk biztosítani, hogy a gyermek mindkét szülő anyanyelvét elsajátítsa? Melyik évben hol töltsük az ünnepeket, a nyári szünetet stb.?

Fontos, hogy legyünk rugalmasak! Lássuk be, hogy nem kaphatunk meg mindent! Vitassuk meg, hogy melyek az egyik vagy másik fél számára különösen érzékeny pontok és tegyünk engedményeket a számunkra kevésbe meghatározó kérdésekben!

Bárhogyan is éljük meg “bevándorló identitásunkat” - legyünk büszkék Magyarságunkra, vagy küzdjünk kisebbségi komplexussal, tiszteljük és elismerjük befogadó országunk értekéit, vagy dühvel, megvetéssel, gúnnyal viszonyuljunk hozzá - fontos, hogy tisztában legyünk vele: mindezen érzéseinket gyermekünknek is átadjuk! Legyenek tudatosak, vagy tudattalanok, kimondottak, vagy elfojtottak, nyíltan vállaltak, vagy eltitkoltak: attitűdünket gyermekünk is megörökli!

Téves elképzelés az, hogy asszimiláció (beolvadás, a származási kultúra feladása) segítené elő a társadalomba való sikeres beilleszkedést. Kutatások bizonyítják, hogy minél pozitívabb az egyén etnikai identitása, annál erősebb kapcsolatot képes kialakítani más etnikai csoportokkal.

Azonban gyermekünk “nemzeti tudatra” nevelését illetően tartsuk szem előtt, hogy a szabad akaratból meghozott döntés általában időt állóbb, mint a kényszer. Kínáljunk hát alternatívákat, és engedjük, hogy gyermekünk egy bizonyos kor után maga döntse el, mi a számára legmegfelelőbb választás.

Ha azt szeretnénk, hogy megfelelő önbizalommal legyen képes beilleszkedni szociokulturális környezetébe és jól érezze magát az országban, ahol él, tiszteljük befogadó országunkat és ápoljuk gyökereinket, mert a mi gyökereink az ő gyökereik!